Gyereknap 2014.


A BKV is készül a gyereknapra!



A BKV ebben az évben is részt vesz a MÁV Zrt. Gyermekvasút gyermeknapi rendezvényén, ahol színes programokkal várjuk a családokat, közlekedésbarátokat, kicsiket és nagyokat, hiszen minden korosztály megtalálhatja a neki való elfoglaltságot.

Az egész napos ingyenes programon a legkisebbeket kismotorokkal, színezővel, és mesével várjuk, a nagyobbak számára készségfejlesztő játékokkal készülünk. Az általános iskolások és játékos kedvű felnőttek pedig „tökéletes utas” jogosítványt szerezhetnek, ha jól teljesítenek KRESZ alapú, de a gyalogos közlekedés szabályaira épülő kvíz játékunkon, kitöltendő teszt formájában pedig jobban megismerhetik a Szentendrei Tömegközlekedési Múzeum épületének 100 évét.

A helyszínen egy IK260-as szóló autóbuszon bárki kipróbálhatja, milyen a vezetőfülkében ülni, és ezt meg is örökíthetik, hiszen ezúttal szabad a járművön fotózni is. Egy óriási tekercs rajzlapon pedig mindenki részt vehet az összes járműből összeálló (busz, metró, villamos), hatalmas BKV-jármű megrajzolásában.

Ott lesz velünk a Minivilág busz: egy Ikarusban mozgó terepasztal vár minden érdeklődőt, valamint a Széchenyi Vasútmodellező Klub mutatja be a BKV és az erdei vasút terepasztalát.

A rendezvény helyszíne: 1021 Budapest, Gyermekvasút hűvösvölgyi állomás. Időpontja: 2013. május 25. vasárnap 10.00-18:00.



Szeretettel várunk mindenkit!

Vissza a Főoldalra