Keddi hírek 08. 30.


Tisztelt Tagság!

Lassan egy hónapja annak, hogy csoportos létszámleépítésről tájékoztattunk hírlevelünkben. Szövetségünk a BKSZSZ és a másik meghatározó szövetség a VTDSZSZ akkor kollektív munkaügyi vitát kezdeményezett a munkáltatónál az ügyben. Ennek során kértük azokat az adatokat, amelyek alátámasztják a munkáltató elképzelését. (A kért adatokat teljes körűen a mai napig nem kaptuk meg!) Szövetségeink az első perctől kezdve hangsúlyozták, hogy nem értenek egyet a leépítéssel, főleg nem az először hangsúlyozott 450-fős buszvezetői létszám elbocsájtásával.

Több fordulóban tárgyaltunk, kifejtettük érveinket, melynek eredményeképpen ma ott tartunk, hogy a munkáltató hajlandó volt a 450 fős leépítendő létszámot 170 körülire csökkenteni. Annak ellenére hogy ezt is soknak tartjuk, elkezdtünk az egyének szintjén is harcolni, minden egyes emberért küzdeni fogunk, minden egyes elbocsájtandó helyzetét egyedileg vizsgáljuk és mérlegeljük a segítség módját, lehetőségét. Régi mondás, hogy „aki nem akar magán segíteni, azon a jó isten sem tud.” Kérünk mindenkit, hogy éljen azokkal a lehetőségekkel, amik kínálkoznak (átképzés, másik munkakör, stb.), mert mindenki nem fog tudni a jelenlegi munkakörében dolgozni a szakszervezetek maximális igyekezete mellett sem!

Jeleztük a munkáltatónak, hogy ha és amennyiben nem tartja be az előírt törvényi kereteket, azonnal bírósághoz fordulunk. Számunkra elfogadhatatlan az a munkáltatói magatartás, amikor a járművezető kollégákat napközben munkáltatói „kommandó” keresi fel és a vonalról leszedve, megalázva a „bírája” elé szállítják a csoportos létszám leépítésről szóló értesítés átvételére. Véleményünk szerint az eljárás a mellett hogy etikátlan, fölösleges költséget és feszültséget generál! Ha esetlegesen bebizonyosodik, hogy a létszám leépítés indokolt a munkáltatói arrogancia ennek kapcsán, akkor sem elfogadható. Szövetségünk elnöksége és a szakszervezeti képviselőink továbbra is várják kérdéseiteket és véleményeteket, erőt és bátorságot kívánunk a megoldandó feladatokhoz minden munkavállalónak.



Üdvözlettel: BKSzSz Kommunikáció

Vissza a Főoldalra