Keddi hírek 07. 30.


Tisztelt tagság!

A társaság Vezérigazgatója nagy horderejű bejelentést tett, a törvényi előírásokat betartva bejelentette a csoportos létszámleépítést. Magyarázata szerint mindezt a buszágazat teljesítményének csökkenése teszi indokolttá.

Szövetségünk álláspontja némileg különbözik. Véleményünk szerint a természetes fluktuáció részben már megoldotta a keletkezett létszámproblémát, a fennmaradó létszám pedig áthelyezéssel és átképzéssel tovább foglalkoztatható a vállalat keretein belül. Meggyőződésünk, hogy a Zrt. vezetése által átadott létszámkimutatás is a mi álláspontunkat támasztja alá.

Elfogadhatatlan számunkra az a tény is, hogy miközben a Vezérigazgató tömeges elbocsájtást vizionál, a BKV Zrt. a hivatalos honlapján felvételt hirdet különböző állásokra. Ugyanazt a káoszt és átgondolatlanságot látjuk fölbukkanni, mint amit a buszágazat utóbbi átszervezéseinél általánosságban megfigyeltünk, és szóvá tettünk. Szövetségünk minden fórumon jelezni fogja aggályait, továbbá minden szakmai és jogi lehetőséget igénybe kívánunk venni az átgondolatlan és szakmaiatlan munkavállaló ellenes intézkedés bevezetésének megakadályozásához.

Végül, de nem utolsó sorban: van, aki még mindig azt állítja, hogy ha nem írtuk volna alá a bérmegállapodást, akkor most nem lenne elbocsájtás. Ez akkora szakmai tévedés, olyan csúsztatás, amit nem szeretnénk cáfolni-magyarázni, hiszen mindenki számára világos, hogy a kettőnek semmi köze egymáshoz. Ha nem követeljük ki a jogos járandóságainkat, akkor most senkit nem akarnának elbocsájtani, ezt komolyan el lehet valakivel hitetni?! Szövetségünk a problémát ennél komolyabban veszi, és összefogásra szólít fel mindenkit, aki tud és képes lényegi dolgokra fókuszálni. A BKSSZ, és a másik meghatározó szövetség, a VTDSZSZ közösen ismételten érdemi lépéseket tesz. A lépéseink eredményeiről későbbiekben tájékoztatunk benneteket.



Üdvözlettel: BKSzSz Kommunikáció

Vissza a Főoldalra