Keddi hírek 01. 29.


Tisztelt tagság!

Január első felében megtartottuk az aktuális elnökségi ülésünket, melynek keretében megtárgyaltuk a múlt év problémáit, és stratégiát dolgoztunk ki az idei év feladatainak megoldására. Ennek keretében eldöntöttük, hogy a kommunikációra különös hangsúlyt kívánunk helyezni, mert az elért eredmények mögött hiába a sok munka, ha nincsenek megfelelően tájékoztatva a tagjaink. Fontos, hogy a BKV legnagyobb érdekvédelmi tömörülésének naprakész és hiteles kommunikációt biztosítsunk. Jelen hírlevelünk, aminek a „Keddi hír” nevet adtuk, heti rendszerességgel fog megjelenni, és az előző hét történéseit foglalja össze. Rendkívüli esetben azonnali hírlevelet kívánunk közreadni. Már elérhető a honlapunk is a www.bkszsz.hu cím alatt. Tartalma feltöltés alatt van, de már most folyamatosan frissítjük. Nézzétek a BKSZSZ facebook oldalát is, naponta friss híreket találhattok rajta. Eldöntöttük, hogy nem kívánunk kommunikációs versenyt folytatni senkivel, tesszük a dolgunkat, és csak a tagjainkra kívánunk figyelni.

Kiszervezés: Tárgyalásokat kezdeményeztünk az agglomerációs teljesítményeink megtartásának érdekében. Szövetségünk mindent megtesz, és a jövőben is meg fog tenni a munkatársaink munkahelyének megtartásáért. Részletek tekintetében további tárgyalásokra van szükség, ha érdemi eredmények, történések vannak, arról azonnali hírlevélben tájékoztatást adunk.

Megtakarítás: Január végén lejár a gázolaj megtakarításról kötött megállapodás. A munkáltató új elvek szerint szeretne fizetni a megtakarítás elérésében közreműködőknek, elsősorban a járművezetőknek. Szedlmajer úr elmondta, hogy a csoportos ösztönzés irányába kíván elmozdulni a munkáltató. A hangsúly azon van, hogy fizetni kíván a cég, de nem az eddigi módszer szerint, mert a rossz állapotú átfolyásmérők felújítása aránytalanul nagy költséggel jár. Nem szeretnének abban a körben továbbiakban üzemanyag megtakarítást fizetni, amely kör a megtakarítás elérésében nem közvetlenül érintett.

Demonstráció: A Fürst Szakszervezet február 13-ra demonstrációt hirdetett. A rendezvényen a szövetségünk támogató jelleggel vesz részt, továbbá ennek keretében olyan szervezetekkel is együtt kívánunk működni, akikkel egyébként nem azonosak az általános nézeteink. A demonstráció részleteiről külön is tájékoztatni fogunk mindenkit. Kérjük, hogy olvassátok híreinket, folyamatosan törekszünk az objektív tájékoztatásra!

Üdvözlettel: BKSzSz Kommunikáció

Vissza a Főoldalra