Kedves Kollégák!

Mindig öröm arról beszámolni, amikor egy kollégánk valami olyat tesz, ami túlmutat az elvártakon: emberséges, segítőkész, talpraesett módon old meg nem mindennapi helyzetet. Vagy ahogyan ebben az esetben is: lélekjelenlétének és felkészültségének hála akár életet is ment.

Járművezető kollégáinkról tudjuk: értik a dolgukat, gyakorlott sofőrök, ezért semmi okunk kételkedni abban, hogy balesetmentesen közlekednek majd, mégis vannak esetek, amikor ennél többet tesznek. Nem először számolunk be olyan esetről, amikor az utas élete kizárólag a járművezető gyors, higgadt reagálásán múlt.

Legutóbb a 277-es busz sofőre, Nagy Attila bizonyította, ha megőrizzük lélekjelenlétünket, akár életet is menthetünk. Helyzetfelismeréséért, bátor és szakszerű magatartásáért elismerésben részesül, vezérigazgatóként pedig külön köszönöm, hogy bizonyította: kiváló munkatársaink vannak!

Alább olvashatják a belső kommunikációs kollégák interjúját, melyben Nagy Attila számol be a történtekről.

Hogyan emlékszik a történtekre?

Múlt csütörtökön éppen indultam volna a 277-es járattal a Bosnyák tér irányából az Örs vezér tere felé, de még megvártam, hogy egy bácsi elérje a buszt és felszálljon. Közvetlenül indulás után a tükörből arra lettem figyelmes, hogy nagyon rosszul van az úr. Azonnal kiszálltam a vezetőfülkéből, és az ilyenkor fontos kérdéseket feltettem neki: cukorbeteg-e, magas-e a vérnyomása, szed-e valamilyen gyógyszert, mit érez…? A bácsi azonban annyira rosszul volt, hogy már nem tudott válaszolni, majd látszott, hogy eszméletét veszti és elkezdett összecsuklani. A többi utas segített lefektetni a padlóra, majd ajtót nyitottam és megkérdeztem a téren állókat, hogy van-e egészségügyis a közelben, de sajnos nem volt. Ezután egy ott álló hölgy segített: odaadtam a mobiltelefont, amelyen már a 104-es számot tárcsáztam. Eközben úgynevezett hármas érzékeléssel megállapítottam, hogy nem mozog a bácsi mellkasa, nem fúj ki levegőt, valamint a pulzusát sem éreztem, így mellkasi kompresszióval, és a hölgy segítségével befúvással tartottuk fenn a keringést a mentők kiérkezéséig, akiket már újraélesztéshez hívtunk.

Eközben pedig várták a mentőket?

Igen, a mentők hamar kint voltak, 4-5 perc telhetett el, de nekem ott, akkor 100 évnek tűnt. Ahogy megérkeztek, átvették az urat, akit defibrillátor segítségével újraélesztettek, hiszen a bácsinak szívleállása volt. Amíg a mentők kint voltak, segítettem a munkájukat. Végül megköszönték a szakszerű segítséget. Pedig én csak cselekedtem, amit és ahogy tudtam. Remélem, segítettem. Nem szeretnék hétköznapi hőssé válni, a mentősöké volt a nagy szerep, mi csak megpróbáltuk a mentők kiérkezéséig mesterségesen biztosítani a keringést.

Nagyon szakszerűnek tűnik, ahogy elmondja a történteket… Volt már példa hasonló esetre?

Élesben életemben először csináltam ilyet, de van alapképzés erre. Egyszerű elvégezni a tanfolyamot, és adott pillanatban életet lehet menteni ezzel a tudással. Én saját indíttatásból végeztem el az elsősegélynyújtó tanfolyamot, de minden hivatásos sofőrnek ajánlom. Soha ne legyen rá szükség, nekem most volt, és ezért már megérte elvégezni.

Bolla Tibor vezérigazgató