Cafeteria - 2016.


Kedves Kollégák!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2016. évi Bérmegállapodás alapján a cafeteria éves keretösszege 2016. január 1-től bruttó 164 000 Ft, ennek megfelelően a cafeteria nyilatkoztatást újra el kell végezni a 2016. május 12-27 közötti időszakban. A nyilatkoztatás során a bruttó 164 000 Ft éves keretből levonásra kerül az eddig felhasznált bruttó cafeteria, valamint a kieső időre járó összeg (akinél volt ilyen), majd a maradék bruttó cafeteriáról kell újra nyilatkozni.
A választható elemek köre és felhasználhatósága nem változik:

  • - Az Étkezési Erzsébet Utalvány mellett még három Erzsébet utalvány típus választható. Míg az adómentes Sport Erzsébet Utalvány és Kultúra Erzsébet Utalvány igénylése nincs feltételhez kötve, addig a kedvezményes adózású Iskolakezdési Erzsébet Utalvány csak a törvényi feltételeknek megfelelő iskolás gyermekek után vehetők igénybe. Az igénylésnél célszerű figyelembe venni, hogy a három új utalvány típus csak meghatározott körben használható fel.

  • - Választható elem továbbra is a kedvezményes adózású OTP Szép kártya, mely a munkavállaló részére első alkalommal díjmentesen igényelhető és szállás, vendéglátás, szabadidős célokra használható fel.

  • - Továbbra is választható elem az adómentes Lakáscélú Hiteltörlesztés hozzájárulás, melynek igénybevételi feltétele, hogy munkavállaló rendelkezzen a törvényi feltételeknek megfelelő lakáscélú hitellel, melyről a tanúsítványt az OTP ADLAK szolgáltató állítja ki. A szolgáltatás díja a cafeteria keretből kerül levonásra. Amennyiben önt érdekli ez a juttatási forma, akkor javasoljuk, hogy a cafeteria nyilatkozat kitöltését megelőzően egyeztessen OTP-s tanácsadóval. Felhívjuk a szíves figyelmüket arra, hogy csak az OTP tanácsadókkal történő konzultációt követően nyilatkozzanak a juttatás igénybevételéről, ugyanis a vizsgálati díj azok esetében is levonásra kerül, akik a bírálat alapján nem lesznek jogosultak a juttatásra! Aki a jelenlegi újranyilatkoztatást megelőzően már lakáscélú hiteltörlesztés hozzájárulást igényelt, azoknak a teljes igényelt összeg június hónaptól kezdődően, hét egyenlő részletben kerül átutalásra. Új igénylők esetében, tekintettel arra, hogy a hitelbírálati idő 45 nap, a cafeteria nyilatkozat kitöltését követő 45 nap elteltét követő hónaptól osztható fel a keret erre a célra. (Aki az év elején nyilatkozott lakáscélú hiteltörlesztés hozzájárulás igénybevételéről a cafeteria keretéből és a hitel vizsgálati díja levonásra került, annak a jelenlegi újranyilatkoztatás során, amennyiben az új nyilatkozatában is ezt az elemet választja, a vizsgálati díj nem kerül ismételten levonásra!)

  • - Az Egészségpénztári és Nyugdíjpénztári hozzájárulások, valamint a pénztárakhoz hasonló igénylésű adómentes Kockázati Biztosítás továbbra is választható. Az igénybevételnek feltétele, hogy a megkötött biztosítási kötvény Jövedelem-elszámolási Osztályon regisztrálásra kerüljön, csak azután lehet a cafeteria nyilatkozatot megtenni.

  • - Az adómentes Bölcsődei Szolgáltatás juttatást, térítés köteles bölcsődei ellátásban részt vevő gyermek után lehet igénybe venni. A bölcsődei szolgáltató által kiállított és humán ügyintézőknek leadott számla ellenében kerül a juttatás havonta elszámolásra és a havi munkabérrel megtérítésre.

A cafeteria nyilatkozatok kitöltése ismételten a Salamonon (intraneten) található cafeteria program segítségével történik. Azon munkavállalók, akik rendelkeznek megfelelő Társasági informatikai hozzáféréssel, maguk is megtehetik az új nyilatkozatot, melyet 2 példányban kell kinyomtatni és abból az egyik példányt az illetékes humán ügyintézőhöz kell eljuttatni. Azon munkavállalók számára, akik nem rendelkeznek megfelelő informatikai hozzáféréssel, vagy nem kívánják maguk kitölteni cafeteria nyilatkozatukat, a humánügyi munkatársak segítenek a nyilatkozatok kitöltésében. Az alkalmazás 2016. május 12-én 8:00 órától áll a munkatársak rendelkezésére. A cafeteria keretet terhelő adó- és járulék tartalom kulcsai továbbra is - kedvezményes: 34,51%, normál: 49,98%. Amennyiben a munkavállaló az előző nyilatkozatához képest új eleme(ke)t is választ, akkor a Cafeteria Szabályzatban szereplő egyéb, választható elemekhez kapcsolódó nyomtatványokat is ki kell töltenie. Bővebb információkat a Cafeteria Szabályzatban vagy a Cafeteria program súgójában találhat. Amennyiben további kérdése/kérése van, akkor kérem forduljon a területileg illetékes humánügyi munkatársunkhoz.




Üdvözlettel: Jogi és Humánpolitikai Igazgatóság

Vissza a Főoldalra